Tegnap este (09.24) összeült a Dobogóért Egyesület közgyűlése, ahol majdnem minden tag képviseltette magát (21 fő). A közgyűlés határozott a következő kérdésekben:

A költségvetésben vannak becsült tételek is. A költségvetést és a tervet is az első ütemben megvalósítandó eszközökre tekintjük véglegesnek. A második ütemről majd később, valószínűleg már csak jövőre hozunk döntést.

A lényeg: az első ütemben szeretnénk megcsinálni az alábbiakat:

  • Tereprendezés
  • Kerítésépítés
  • Térkövezés
  • Játékok telepítése (hinta, homokozó, rézsücsúszda, rugós játékok)
  • Víz bevezetése
  • Minimális parkosítás (füvesítés és fák – fák és cserjéink nincsenek, aki tud szerezni az jelentkezzen, nagyon jó lenne még őket idén elültetni)

A sikeres döntéshozatalt pálinkával ünnepeltük. A lányoknak pedig köszönet a sok süteményért!

Lépjetek be a Dobogóért Egyesületbe

 

Többen kérdeztétek, hogy hogy lehet a Dobogóért Egyesületbe belépni. Ennek feltételei:

  • Aláírjátok a belépési nyilatkozatot és eljuttatjátok Aradvári Andihoz (Dobogó utca 30/b) vagy hozzám (Hegyalja utca 37) és
  • Befizetitek az éves 3000ft tagsági díjat

Az aláírással elfogadjátok az egyesület alapszabályát.

 

Dokumentumok itt:

 

Most hétfőn (09.24 18:00, Hegyalja utca 37) tartunk egy közgyűlést, amin a játszótér első ütemének költségvetését fogjuk megbeszélni és elfogadni. Aki addig belép, az jöhet szavazni.

Az Egyesületbe az alábbi nyilatkozat kitöltésével és az éves díj befizetésével lehet:

https://dl.dropbox.com/u/61734341/02%20-%20Bel%C3%A9p%C3%A9si%20nyilatkozat/bel%C3%A9p%C3%A9si%20nyilatkozat%20-%20term%C3%A9szetes%20szem%C3%A9ly.docx

Amíg nincs bankszámlánk, addig csak személyes befizetéssel tudtok belépni, kérlek, erről Aradvári Andival vegyétek fel a kapcsolatot itt:

Előzetes egyeztetés után a Dobogó utca 30/b címen regisztrálunk!

Miért fontos, hogy belépjetek?

  • az egyesület céljait megérted, elfogadod, támogatod
  • hírlevelünket megkapod, ingyenes fórumainkon részt vehetsz
  • az egyesület tagja szavazati joggal rendelkezik, az egyesület tisztségére jelölhető és választható
  • tudjuk, hogy hányan vagyunk, ha helyi érdekeinket máshol kell képviselnünk pl: út - közbiztonság - köztisztaság, stb egyéb ügyekben!

 

Várunk mindenkit:

Attila

70-655-1122

süti beállítások módosítása